Igazából konkrétan két napig nem is használtam a gépem, elvonókúrán voltam. Szerintem ezt mindenkinek ki kellene próbálni, aki hasonlóan sokat gépezik mint én. Rá kell jönni, van élet a számitógépen túl. Nem is olyan rossz. :) 

A párom megcsinálta helyettem a napi rutin munkám amit számitógépen kell, én pedig rendszereztem a lakást, kiolvastam egy könyvet, és az alkalmazottakkal beszélgettem. 

Közben rá kellett jönnöm, hogy a munkám fele annyi idő alatt készen lenne, ha nem játszanék a farmeráma játékon, és nem lenne állandóan megnyitva a facebook. 

Mert csak kattingatok párat, rám ir valaki, és máris eltelik a nap úgy, hogy még este 11kor kezdek el válaszolni az álláshirdetésemre jelentkezőknek.

Nem tudom mennyit spórolok ezzel, de mivel szegény Vaio-m már úgy le van strapálva, hogy csak hálózatról működik, bizonyára pár ezret sikerül havonta, ha nem megy 24 órából 18-at, csak mondjuk 8at. :)

Albérleti dij ügyben nem sikerült alkudni, de legalább érzem a törődést, hétfőn jön a főbérlő, és ki fogja irtani a penészt, nem nekem kell legalább közel kerülnöm megint allergiám tárgyához.

Kerestünk az utóbbi időben új üzlethelyiségnek valót is, nagy álmom hogy terjeszkedjünk, meg is találtam a számomra tökéletest, de a drágám visszarántott a földre, elég nagy elmaradásaink vannak, kb 400.000.-Ft-ot görgetünk magunk előtt, ne vegyünk a nyakunkba még egy költséget. ;( Be kellett látnom hogy most neki van igaza. 

Címkék: spórolás takarékosság kiadáscsökkentés költségcsökkentés pénz spórolás spórolási tippek spórolási határidőnapló spórolás albérletben spórolási technikák spórolási ötletek spórolás napról napra spórolás 2013

Szólj hozzá!

Január 3. Leszokni a cigiről

2013.01.03. 14:30

szerző: Csigácska

Be kell valljam nálunk mindenki dohányzik.

A legnagyobb közösségi helység a dohányzó helyiség a munkahelyen. Stressz miatt szoktam cigizni, és unalomból. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy napról napra nehezebb feljutnom a 3 szintes lakópark tetejére az egyik irodánkba.

Ennek az oka pedig a lustaság, és a cigi. Szeretnék eljárni futni, kis erőnlétet összeszedni, de ez nem fog menni cigi mellett. Tehát nem csak spórolásból szokom le, ideje igy 37 évesen az egészségemre is odafigyelni.

Naponta kb fél, egy doboz cigit szivok el, ennek az árát (átlagosan napi 500.-Ft-ot) berakom a cigi-perselybe. Egy hónap után a benne lévő pénzből megjutalmazom magam :) Majd kitalálom még mivel, most túl sok ötletem van :D

Ez elég hosszú távú folyamat, nem is lesz könnyű, bár már 3 napja nem gyújtottam rá. 

Mondjuk tegnap este majdnem, de nem találtam itthon egy szálat sem, lemenni meg nem volt már kedvem a boltba. 

Éljen a lustaság, én igy nem cigizem!

Az ok ami miatt majdnem megint rágyujtottam az volt, hogy majdnem sikeresen felgyújtottam a konyhát. 

Néhány napja beáztunk, lévén 10. emelet, és hát valamiért nem sikerül sosem megcsinálni rendesen a tetőt. Most már kezdünk kiszáradni, dehát penész, vizminták mindenhol a szobákban, konyhában... A főbérlő persze mossa kezeit, hogy ő szólt a közös képviselőnek, garanciás a tető, majd jönnek. Persze addig ázok, penészedek, szenvedek az allergiámtól.

Úgy tünik beszivárgott a vezetékekhez is a nedvesség, tegnap este vizforralóval akartam teát csinálni a vacsihoz, mikor minden szikrázni kezdett a konyhában, kifüstölt a vezeték, és lecsapódott az automata. Gondolhatjátok mekkorát ugrottam :)

Sikeresen tönkrement a hűtő, a vizforraló, a mosogató feletti lámpa. Holnap jön a főbérlő megtekinteni, remélem megtériti a kárunkat. 

Szóval tea sem lett, cigit sem találtam, aztán lenyugodtam annyira, hogy rájöttem ha minden egyes stressz helyzetnél rágyújtok, akkor esélytelen a leszokás, nekünk naponta van valami idegesitő dolog. 

Ma reggel szólt az egyik alkalmazott, hogy nem tud jönni, mert valami virusos baja van, szerintem az legalább egy hét. Tehát kevesebb a bevétel, időszerűbb még jobban a spórolás.

Címkék: dohányzás cigi spórolás főzés takarékosság leszokás a dohányzásról spórolási határidőnapló spórolás albérletben spórolás napról napra cigi-persely

Szólj hozzá!

Nem vagyok egy nagy bulizós, ilyenkor pedig főleg nem, úgyhogy kellemesen átaludtam magam az új évbe.

Mai napi spórolásom:

- 2 db hűtőnk van, az egyik egy picike, a másik egy közepes. Ma kihúzom a kishűtőt, de a hónap folyamán valamikor az egyik üzlethelyiségünkből áthozzuk a modernebb nagyhűtőt, abban van fagyasztó is, könnyebben fogok tudni bevásárolni.

Ma semmi egyéb, lustulás van, olvasgatni fogok, az elég energiatakarékos. :)

Jelentem a múlt héten tökéletesen sikerült a bevásárlás, egyetlen dolgot vettünk a listán felül, a páromnak jégkrémet. 

Elkészült a heti menü is. Reggelente nem szoktunk enni, csupán ebéd és vacsora. Ma lencsefőzelék az ebéd, vacsorára szendvicset fogunk enni. 

Címkék: spórolás főzés takarékosság spórolási határidőnapló pénz gyüjtés spórolási technikák spórolás a konyhában spórolási ötletek spórolás napról napra spórolás 2013

Szólj hozzá!

Albérletben lakunk, egy nyugat-magyarországi város panel rengetegében a 10. emeleten. 

Tegnap böngésztem a netet még spórolási technikák után, de a legtöbb számunkra használhatatlan.

- Fűtés: Nálunk távfűtés van, semmi szigetelés, semmi hőmennyiség mérő. Igaz, én a hőmennyiségmérős panelben sem hiszek, laktam régebben olyanban. Körülöttem 80 és a halál közti mamik, akik full levették a fűtést, a konyhában bekapcsolták a sütőt, mert az úgyis átalányos, és egész nap a konyhában voltak. Én meg fűtöttem az ő hideg falukat is :S Mindig rá kellett fizetnem az elszámoláskor.

- Közös költség: Hát ez is annyi amennyi, nem is tudom mitől 10.000.-Ft egy hónapra. Talán a lift miatt.

- Gáz: Átalány dijas, szerencsére ezek szerint annyit főzök amennyit akarok. :) Bár nem a legjobb állapotú a tűzhelyünk, de albérletben élőként be kell érnünk azzal ami van, ilyen dolgokra nem költ az ember. Majd ha sajátunk lesz :)

Azért bőven marad terület ahol lehet spórolni a villanytól a szórakozásig.

Most mennem kell, ideje az ünnepek után pénzt csinálni :)

Címkék: spórolás takarékosság kiadáscsökkentés költségcsökkentés spórolási határidőnapló spórolás albérletben

Szólj hozzá!

Szilveszter előtti fogadalom

2012.12.26. 10:28

szerző: Csigácska

Ma kicsit korábban ébredtem a szokásosnál, párom alszik még jócskán, és én elgondolkodtam az évemen. 

Tudni kell, hogy nem élünk rosszul, sőt. Sokan rosszul lennének a havi bevételeink láttán, mégis alig marad valami pénz a széfünkben hónap végén. Azt érzem, hogy ahogy egyre több a bevételünk, egyre több a kiadásunk is, észrevétlenül nőnek az igények. 

Mint a legtöbb vállalkozónak, nekünk is kiszámithatatlanul jön a pénz, naponta csurog valamennyi, a nap elején sosem tudjuk mennyit keresünk estére. Kiadásaink hatalmasak, és hát szeretünk élni is. Aztán pont amikor kellene mindig megáll a pénzáramlás, beindul az őrült spórolás, ami megy három napig, aztán bejön egy megnyugtató összeg, és megint pizzát rendelünk, és étteremben vacsorázunk. 

Hatalmas hibáink vannak a pénzügyi műveltségünk, következetességünk terén, és a spórolási szokásaink nevetségesek.

Úgy döntöttem elég ebből. Ismerem annyira magam, hogy hosszú ideig nem tudok egy dolgot ismételni, ezért kitaláltam hogy minden napra egy darab ötletet fogok megvalósitani, amivel pénzt tartalékolhatunk meg.

A fogyókúra is aktuális mindkettőnknek, ez is január elején indul, esélytelenek lennénk szilveszter előtt. Párom mozogni szeretne, kinézett egy konditermet, ehhez viszont le kell szokni a napi egy doboz cigijéről. Gondoltam szolidaritásból én is leteszem, bár spórolásnak sem utolsó. :)

Rossz szokásaink:

- mindketten cigizünk 

- imádunk étteremben ebédelni

- gyakran rendelünk vacsorát

- rögtön akarunk mindent, azonnal, akár drágábban is

Van egy olyan dolog is, ami a mániánk, nem rossz szokások közé sorolnám, de költséges. Ezek pedig a kutyák. Van néhány, lesz még több is, és mint prémium táppal van etetve. Azok is akik nem kiállitási, vagy verseny kutyák. Nincs kivételezés, mind megérdemli. Ezen kivül mindig támogatunk valami menhelyet, alapitványt, szervezetet, akik kutyákkal, kutya mentéssel foglalkoznak. Ez az egy pont amin nem hiszem hogy spórolni fogunk.

Nagy munkával összegyűjtöttem több mint száz spórolási tippet anyutól, ismerősöktől, a netről. Naponta csak egy tippel fogok foglalkozni, bár lehet valamelyik az év folyamán ismétlődni fog, de csak akkor ha könnyű, szórakoztató, és spórolunk vele tényleg.

Határidőnaplóként fog működni a blogom, saját magamnak motivációként, ellenőrzésként, és remélem néhányan olvasni is fogják. Szivesen vennék tanácsokat, tippeket, és főleg bátoritást. 

Szurkoljatok egy 37 éves pénzügyi bénának hogy lábra álljon egy év alatt :) 

Címkék: spórolás takarékosság kiadáscsökkentés költségcsökkentés pénz spórolás spórolási tippek spórolási határidőnapló pénz megtakaritás pénz gyüjtés

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása