Ma egyedül aludtam, a Drágám elment külföldre pár napra.

Nem is ment jól az alvás, hajnal 4 óta fent vagyok. Megcsináltam már minden munkát, közben raktam arcpakolást. Találtam tegnap egy otthoni pakolás receptet, ki kellett próbálnom. Zsiros bőrre ajánlott: Tojásfehérje habba kell rakni kakaót, mézet, olívaolajat. Nem mindig tudom, hogy a pakolás alatti 20 perc pihenés, az önmagammal való törődés, vagy az alapanyagok használnak-e jobban. De ez a recept is megvan pár forintból, és kevés háztartásból hiányoznak az alapanyagok. (Még az enyémben is fellelhetők voltak :D )

Mivel szabad lett a napom, csak a villanyszerelőt kell őriznem, aki kicseréli a konyhában a vezetékeket, valami olyan elfoglaltságot kell keresnem amit áram nélkül is lehet csinálni.

Most rá fogok érni rendet rakni a szekrényben. Nem vagyok rendmániás, de mikor már nem találom meg két perc alatt a kedvenc felsőm, akkor ideje nekilátni.

Egyúttal ki fogom válogatni amit már rég nem vettem fel, kihiztam, vagy egyszerűen már nem tetszik. Ezeket a jövő héten felrakom az internetre. Aztán majd átnézem a többi nem használt dolgot is, mert az ebből befolyt pénz tiszta ajándék, ezt fogom az elmaradt csekkek befizetésére forditani. Ha egyet is be tudok belőle fizetni, már tiszta haszon.

Te melyik aukciós oldalt használod a legszivesebben? 

Címkék: spórolási tippek spórolási határidőnapló pénz megtakaritás pénz gyüjtés spórolási technikák spórolási ötletek spórolás napról napra spórolás 2013 spórolás blog spórolás+technikák

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolasihataridonaplom.blog.hu/api/trackback/id/tr215013477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.